Tegnap estére volt megbeszélve egy találkozó a főbérlővel. Biciklivel igyekeztem kijutni a lakáshoz, ahol a párom és én össze fogunk költözni. Korábban esett az eső, de amikor elindultam, már csak csepegett.

Kerekezek végig a Prohászka úton, sötét volt. Nem tekertem gyorsan, inkább átlagos tempóban. A járda közepén mentem. Itt, a lépcsőházak előtt bokrok vannak. Az egyik bokor mögül egy hat éves forma kisgyerek szaladt ki elém. Nagyjából egy méterre tőlem. Élesen balra rántottam a kormányt, fékeztem, de a nedves járda miatt nem tudtam megállni, így nekimentem egy fának. Én elrepültem a fa mellett, csúsztam a földön vagy másfél métert, majd kiestem az úttestre. A bicikli az első kerekénél eltörött. Szerencsére, nem sérültem meg és nem jött akkor épp autó arrafelé. Csupa mocskosan, sárosan, fájó oldalammal felültem, és látom, hogy a kisgyerek, valószínűleg az anyjával, már vagy húsz-harminc méterre vannak tőlem, de még hallom, amikor azt mondja a gyereknek:

-         Micsoda állatok vannak…

Majd felkeltem, én, az állat, és hazavonszoltam a két darabra tört biciklit. Úgy egy órába telt, mire hazaértem.

Lefürödtem, és ittam egy sört.

Zoltanus

Szerző: Zoltanus88  2013.11.14. 04:27 Szólj hozzá!

Címkék: székesfehérvár baleset bicikli

A bejegyzés trackback címe:

https://zoltanus.blog.hu/api/trackback/id/tr255632414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.