Március idusa. Mondhatni, a tél megerőszakolta a tavaszt, hogy még egyszer keresztbe tegyen nekünk. Szinte sorsunka íródott. Azonban felfigyeltem valamire a mai nap folyamán: a magyar ember szívére és a magyarok összetartására.

Nem esett sok hó, viszont a szél, a hófúvás miatt rengetegen elakadtak, ott ragadtak valahol, balesetet szenvedtek. Tegnap nem gondoltam, hogy ekkora lesz, de pont a közelünkben, Szabadbattyán felé, az M7-esen vagy ötven jármű karambolozott. Itt kezdett el felsejleni előttem, hogy gond lehet.

Lánctalpas járművek vonultak az utakon, a katonaság, a tűzoltóság, a mentők, a rendőrök, a polgárőrök és az önkéntesek pedig példás összetartásban próbáltak segíteni a bajbajutottakon. Gondoltam azokra, akik ott rekedtek egy autóban, és tudom, mit éreztek. Már vagy 3-4 éve, amikor az egyetemről jöttem haza, a Budapest-Déli – Székesfehérvár vonalon, ha jól emlékszem, a 22:36-os vonattal. Nem voltunk sokan, maximum heten, a kalauzzal együtt. Maga a vonat sem volt épp hosszú, két kocsi és a mozdony. Majd valahol a semmi közepén megálltunk. Hófúvás, szél és hatalmas hóvihar tombolt. Nem tudtuk, hogy mi lesz. Egy kabinban ültünk és vártuk, hogy jöjjenek. Két és fél órán keresztül vártuk a segítséget, de nem jött senki. Majd elindultunk. De az a két és fél óra, amíg vártunk, idegőrlő volt. Végül a mozdonyvezető indult el, mert ez már nem volt állapot. A menetidő majdnem négy óra volt. Nem kívánom senkinek.

Hallottam, hogy azok az emberek, akik itt rekedtek Fehérváron, a Civil Központban (volt Technika Háza) vannak, és lehet nekik élelmet vinni. Kinéztem az ablakomon, pont rálátok az épületre, és láttam, hogy sok autó áll ott és sokan járnak be a Központba. Hirtelen felpattantam, összeszedtem a konzerveket, egy málnás üdítőt, 3in1 kávét, mogyorós chipset és zsemlét, amit itthon találtam, és betettem ezeket egy szatyorba, majd elindultam lefelé. Útközben bementem az éjjel-nappaliba, hogy vegyek kenyeret. Nagy sor volt, vagy a tizenötödik voltam. Sokan vettek kenyeret, volt aki nyolcat, és láttam, hogy viszik a Központba. Mindenki sietett volna, amikor egy harmincas plázapicsa került sorra, aki most és ott intézte a nagybevásárlást. Ennyi zsemlét, annyi kiflit, tíz dekát abból, tíz dekát ebből, ezt a csokit, egy kis pezsgőt… Majd, amikor kiment, beszállt a kocsijába (Audi) de még hallottuk, hogy „jajj, ez a sok hülye…”. Én két kiló kenyeret vettem. Nem vagyok gazdag, csak ennyire tellett. Betettem a szatyorba, majd elindultam, hogy leadjam. Beléptem az ideiglenes szállásra, és láttam, hogy sok az ember. Voltak kisgyerekek, akik féltek, aggódó telefonálok… Majd leadtam a dolgokat, örültek neki, és láttam, hogy már nagyon sok minden összegyűlt. Ez egy kicsit melegséggel töltötte el a szívem.

Majd hazaérve olvastam facebookon, hogy rengeteg ismerősöm próbál segíteni, mondja az információkat, mennek élelmet vinni. Megnyitott az Alba Plaza, az Auchan, a Gyógyszertárban vény nélkül adnak ki életmentő gyógyszereket a rászorulóknak, a Vidi-szurkolók is segítenek. Jó érzés volt látni, hogy a magyarok is tudnak összetartani, és pont az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkön.

Persze, ahogy ez lenni szokott, most is voltak szerencsétlen, önző „emberek”, de nem szeretnék velük foglalkozni.

Büszke vagyok arra, hogy fehérvári vagyok. És büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.

Szerző: Zoltanus88  2013.03.15. 20:47 Szólj hozzá!

Címkék: magyar székesfehérvár összetartás

A bejegyzés trackback címe:

https://zoltanus.blog.hu/api/trackback/id/tr805136975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.